Azt hiszem, az esküvős beszámolósorozattal, amit ígértem, minimum szeptember végéig elszórakoztatjuk egymást itt a blogon, de addig is, míg neki tudok ugrani egy épkézláb visszaemlékezésnek, hozok egy válogatást az iPhone-os képeimből (a követőim instagramon már láthatták őket).
Lánybúcsú
A lánybúcsúmat a fővárosban tartottuk, ahova a húgommal érkeztem, és a szervezőcsapattal, a húgommal, Ancsával, valamint Rita és Ditta barátnőimmel eltöltött elő-lánybúcsús csajos estével együtt, vagy ahogy ők hívták, a VIP-lánybúcsúval tulajdonképpen háromnapos rendezvényre sikeredett. A végére bizony kicsit elnyűvődtem, de nagyon jó gondomat viselték a lányok.
Persze nemcsak engem pillesztett el az esemény, sőt reggelente én ébredtem elsőnek, úgyhogy lesifotózni is bőven volt időm.
Piknikre készültek a lányok, amit sajnos elmosott az eső, de a beltéri piknik is nagyon jól sikerült.
A lánybúcsúm tematikája a zöld szín, a gumicukor és a katicás ajándékok voltak.
Bár nagyon diszkréten megbújik a háttérben, de még Garrett Hedlund is helyet kapott egy bögre formájában.
A piknik után pedig belevetettük magunkat az éjszakába, amiről mindannyiunk érdekében nem készítettem képes dokumentációt…
Esküvő
Az esküvő előtti hétre Dittát hazahoztuk magunkkal, és nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az előkészületekben – amellett persze, hogy életre szóló barátságot kötött Dióval. Én pedig lebetegedtem, mert mi másra is vágyhat egy lány az esküvője előtt két nappal, mint 38 fokos lázra és állandó köhögésre?
Ahogy Peti mondta, a bőrünkből azért nem bújhatunk ki. Az iPhone-om végig velem volt a készülődés során, az esküvő előtti éjszaka, hajnali háromnegyed kettőkor Dittával sms-eztünk, fél órával (igen, 30, azaz harminc perccel) a szertartás előtt Peti még a laptop előtt ült és a zenéket állította össze a fogadásra, de ami ennél is jellemzőbb, hogy ezt én lefotóztam, megosztottam instagramon, ő pedig még gyorsan lájkolta, mielőtt elindultunk volna a templomba.
A fotózás a két Péterrel remek programja volt a napnak, aki elfogad egy jótanácsot: ne a fotóson spórolja meg az esküvői költségvetést, mert a vőlegény után vele tölti egy menyasszony a legtöbb időt az esküvője napján, és fontos, hogy jó társasága legyen.
És az sem hátrány, ha felejthetetlen képeket készít. Nekünk volt egy külön fotózásunk is az esküvő előtti héten, az előzetes képeket már az esküvő napjára kinyomtatta nekem Peti, hogy nézegethessem, ha feszültté vagy nyűgössé válnék.
Végül aztán minden a helyén volt. (A nyakkendőt én kötöttem!)
Nászút
A nászutunkat pedig a mértéktelen pihenés jegyében szerveztük meg a gyönyörű és nyugalmas alpesi Bad Hofgasteinbe. Természetesen az almás lányt is elvittem kirándulni.
Köszönetnyilvánítás
És ahogy ígértem, a családjaink és barátaink mellett részletes köszönetnyilvánítással tartozom a szolgáltatóinknak, akik a legjobb formájukat hozták, hogy jól sikerüljön a nagy napunk.
Köszönöm…
- … Nyikos Péternek, aki gondoskodott a remek hangulatú fotózásokról, és amellett, hogy lelkiismeretesen végezte a munkáját, mindig volt egy kedves, baráti szava, ami megmosolyogtatott, bíztatott, visszaadta a lendületemet és a ragyogásomat.
- … A fertődi Gránátos Étteremnek, akik nemcsak a hihetetlenül finom menüt és a hozzáértő, tündéri kedvességű pincéreket hozták, de panziójukban a nászéjszakánk nyugalmát is ők biztosították.
- … A szili Erzsébet-kert Cukrászdának, akiknek az utolsó hetekben kellett beugraniuk, és mégis nagy odaadással és segítőkészséggel gondoskodtak az isteni süteményekről és a csodálatos tortákról, beleértve a menyasszonyi tortát is.
- … A süttöri Ildikó Virágüzletnek és tündéri Ildikójának, aki gyönyörű templomdíszítésről, virágkosarakról, kitűzőről és álomszép menyasszonyi csokorról gondoskodott.
- … A fertődi Fru-fru Fodrászszalon Katijának és Tomijának, akik a frizurámról gondoskodtak a fotózáson és az esküvő napján. A loknijaim még a nászúton is csinosak voltak.
- … Az fertődi Szent Kereszt Felmagasztalása Templomnak és Miklós atyának, aki mindvégig nagyon kedves, közvetlen és emberi volt velünk, és külön hálával tartozom neki a gyönyörű beszédért.
- … Anyakönyvvezetőnknek, aki szintén csodaszép és felejthetetlen szertartással ajándékozott meg minket.
Kincsesfüzet 
Még én is benne vagyok a bejegyzésben… :D Gratulálok és sok-sok boldogságot nektek! :)
Köszönjük! ^^
Súgj egy picit, ki vagy? A blogból nem jöttem rá – lánybúcsús résztvevő, vendég, szolgáltató… Hotel Alpina alkalmazott? :D
Soha nem találnád ki!:-D Az esküvő előtti instragamos képen az egyyik kommentelő!:-D
Ehhheheheh, erre tényleg soha de soha nem jöttem volna rá! :D Szuper!
Mikor olvastam a bejegyzést, szépen átsiklottam felette, hogy igen itt vagyok én is. Egy kis hatásszünet majd ezután tudatosult bennem. JÉÉÉ itt vagyok én is! :D Vicces volt.. :D
Vagyis lájkoló…:-D
Nagyon köszi, hogy megosztottad az élménybeszámolót! Fergeteges lehetett – mind a lánybúcsú, mind az esküvő!! :) És tetszik, hogy úgy tűnik nem vettétek “túl komolyan” az esküvőt, így sokkal igazabb, barátibbnak tűnik a bejegyzésed olvasva, sokkal inkább Ti rólatok szólt. :)
Pedig azt hittem, hisztikirálynő leszek. Sokat segített, hogy a szervezés során Peti szülei, ugye ők voltak helyben, csak úgy szórták utánam a címeket, hogy milyen szolgáltatókat keressünk meg és sokat közbenjártak, Peti is nagyon bedobta magát, valahogy az volt az érzésem, hogy többet intézett az esküvőből, mint én… Mindig azt hallottam, hogy az esküvőt egy menyasszony szervezi meg egyedül (vagy legalábbis jobban jár, különben az anyósa leforgatja számára a saját álomesküvőjét :P), de nekem nem kellett ezt átélnem. Aztán az esküvő előtti héten Ditta barátnőm szó szerint minden percét velem töltötte, ami nemcsak a csipkegirlandok ragasztgatásában jelentett sokat, ráadásul volt egy nyugtató-rituálénk – a lánybúcsún kaptam egy “férjhez megyek” koronát (látszik a képeken), és ha rámtört a pánik, csak feltettem és elkezdtem tudatosítani, hogy itt én vagyok a királykisassony, ez az én boldogságomról szól. :) Aztán a sütikkel lementünk Peti szüleihez előző nap, hogy onnantól ott folytassuk a szolgálatot, ott pedig az fogadott, hogy az összeverődött szomszédság és rokonság jó hangulatban, nevetgélve húzza fel a sátrakat, engem meg bezavartak a házba, hogy nekem más dolgom nincs, mint hogy bevessem magam a masszázsfotelbe, hűsöljek, szép legyek, esetleg néha megmutassam menyasszonyi valómat, talán üdítőket hozzak a sátorállítóknak. A legcsodálatosabb a templomi főpróba volt aznap este, amikor kiálltunk az oltár elé az atyával és átvettük az esküvő menetét, sietve ugyan és pátosz nélkül, de gyorsan elmondtuk az összes akaromot és fogadomot, és ahogy ott álltunk, és néztem Petit, vigyorogtam, mint a tejbetök (másnap is amúgy), és éreztem, hogy mennyire összetartozunk és mennyire rendben van ez az egész, hogy mennyire nincsenek kétsegeim és milyen csodálatos dolog… Na, onnantól végérvényesen valami megrendíthetetlen nyugalom szállt meg. Onnantól történhetett bármi, ébredhettem hang nélkül, elveszhetett a sminkesem és készíthettem magamnak a sminket, szöszölhetett Peti még fél órával a szertartás előtt azzal, hogy vajon lesz zene vagy nem lesz zene – én igazán mindenben csak azt láttam, hogy ez egy végtelenül, minden porcikájában boldog, pillekönnyű és mosolygós napként fog bevonulni a történelembe.
Ömmm… Meg is írtam a reggeli teám mellett a fél esküvői beszámolót, amit ígértem, ugye?