A blogról

Nagy Timi vagyok, és 2012. július 18-án indítottam útjára a Kincsesfüzet blogot, hogy szerteágazó érdeklődési köreimet összefésüljem úgy, hogy azzal mások számára is hasznos és érdekes tartalmakat nyújthassak.

Néhány évvel korábban kezdtem el a tudatos, pozitív életszemlélettel foglalkozni, azóta is sok időt töltök azzal, hogy keresem a módját: hogyan lehetnék teljesebb, boldogabb, sikeresebb, hogyan fejezhetném ki magamat és a bennem rejlő kreativitást. Mióta csak az eszemet tudom, így vagy úgy, ezt vagy azt, de állandó jelleggel írok, és állandóan keresem a felfedezni, megismerni, megtanulni való érdekességeket.

A blogon így helyet kapnak a pozitív gondolatok és a személyiségfejlesztés mellett a kreatív írói módszerek, ötletek, kihívások, és a tanulási technikák és praktikák is. És persze sok minden egyéb, ami megragadja az érdeklődésemet és foglalkoztat. Remélem, hogy hasznos, szórakoztató és elgondolkodtató dolgokat, valódi kincseket tudok összegyűjteni olvasóim számára is.

Ha tetszik a blog, oszd meg másokkal is! Ehhez használhatod az alábbi bannereket:

Kincsesfüzet

 

Hírdetés

A blogról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Frissítések | Kincsesfüzet

  2. Visszajelzés: Hamarosan indul a Goldenblog | Kincsesfüzet

  3. Kedves Timi!

    Egy közös barátunk blogjában láttam egy hírt a versenyről. Én is blogger vagyok, személyes és szakmai blogokat is írok. A személyeseket nem szeretném reklámozni (annyira nem jók), de a szakmaikat érdemes lenne. Szakmai blogjaimat a Felsőfokon.hu szakmai blogmagazinban írom, környezetvédelmi témában. Én vagyok ott a Környezetvédelem szakterület vezetője. (Nézd meg azt is, hogy a Természettudomány területet ki vezeti és meglepődsz! :D )

    Szeretnék a bannerversenybe benevezni, van egy szakmai blogom, ahol reklámszöveget is feltehetek (imázsblognak nevezik ezeket a Felsőfokon blogban), a címe: Zöld Imázs Felsőfokon. Link: http://www.felsofokon.hu/blog/zold-imazs-felsofokon Arra gondoltam, hogy ott reklámoználak, és ha nyerek, akkor nem annak a blognak, hanem a Környezetvédelem szakterületnek kérnék bannert, és szeretném, ha benne lenne a szakterület általam tervezett félhivatalos logója is, amit megtalálsz az imázsblogom fejlécének jobb oldalán. Az a kék jel középen a hivatalos Felsőfokon logo, körülötte a körbemutató zöld nyilakat biztos ismered, ez eredetileg az újrahasznosítás jele, de sokan ezzel jelképezik a környezetvédelmet is.

    Csak azt nem tudom, hogy férsz bele a zöld imázsblogomba… Van olyan cikked, amelyikben valamilyen “zöld” témával foglalkozol? (Az első oldalon megjelenő bejegyzésekben és a címkék között nem találtam semmi “zöldet”.) Van valami ötleted? Vagy talán arról kellene írnom, hogy a pozitív gondolkodás miért jó a környezetnek, és a pozitív gondolkodás kapcsán bemutatni a blogodat? Ez könnyebb lenne, és még a héten meg is tudnám tenni. Te mit javasolsz?

    • Kedves András!
      Nagyon örülök neked! :)
      Nos, kifejezetten zöld cikkem nincs, de mit szólsz például ehhez? https://kincsesfuzet.wordpress.com/2012/10/15/blog-action-day-2012-a-kozosseg-ereje/ A Blog Action Day 2012 megmozdulásához csatlakozva, ami a közösség erejéről szólt, arról írtam, hogy nem kell megvárnunk, míg úgy érezzük, hogy valami világrengetőt tudunk tenni, hanem a legapróbb dolgokkal is érdemes elkezdenünk jót tenni, jobbá tenni a világot. Szerintem ez a gondolat abszolút illeszthető a környezetvédelemhez is.
      Ami a bannertervezést illeti, semmi akadálya a felvetésednek, hogy a szakterületnek készítsünk bannert, a technikai dolgokat persze majd nem velem kell megbeszélni, hanem az illetékes kedvesemmel. :)
      Üdv:
      Timi

  4. Szia!:)
    A moly.hu oldalán találtam rá a blogodra.Nagyon tetszik!Még soha nem olvastam ilyen jót!Reggel óta ezt nézegetem..Nem tudok betelni vele.:)
    A “Hogyan indítsak blogot? ” bejegyzéseid nagyon hasznosak voltak..Azt hiszem készítek egy blogot..:D

  5. Kedves Timi!
    Kulcsszavakkal keresgélve kalandoztam az interneten, így találtam ma Rád…nagy nagy örömömre….könyvet szeretnék írni, de sehogyan sem tudom elkezdeni, ötletelek már nagyon régóta, de valahogyan elégedettlenségbe torkollok mire elkezdeném….most még csak beleolvastam a blogodba, de már most sokat segített, segítettél nekem, amiért nagyon hálás vagyok, és még nem is olvastam el az írottak többségét….izgatottan haladok tovább, és kíváncsian várom a továbbiakat….:)

  6. Kedves Timi !

    A mai nap folyamán (2014/01/29) bukkantam rá az oldaladra, magam sem tudom már, hogy hogyan. Ahogy szokták mondani : “Csak szörföztem a neten.” :)
    Nagyon tetszik a blogod témája, hangulata, az írásaid. Csupa olyan téma, ami személy szerint engem is foglalkoztat.
    Jómagam is tervezem évek óta, hogy jobban beleásom magam eme “szakma” rejtelmeibe, csak… És mindig csak a “csak” :).

    Egyébként, én tipikusan csak a csendes megfigyelő vagyok. Te vagy az első, akinek ismeretlenül kommentálok :) Tehát azt szerettem volna mondani, hogy gratulálok ehhez a bloghoz, csak így tovább, és szerintem a Kincsesfüzet menni fog a “Kedvencek” közé :) További inspirációdús blogírást kívánok !!!

    Üdv: B.Andi

  7. Bakancslistával kapcsolatos írásokat keresgéltem a neten, amikor rátaláltam a blogodra. És itt is maradtam. Tetszenek az inspiráló írások. Urban:Eve blogjához hasonlóan a Kincsesfüzetet is mentettem a kedvencek közé.

  8. Kedves Timi!

    A molyos profilodon keresztül találtam a blogodra (az ottani nevem Gazella), és itt ragadtam. Nagyon illik rá a neve, valóban tele van kincsekkel. :-) Nem csak élvezet olvasni, de hasznos is nagyon!

    További jó blogolást! :-)

    Niki

  9. Szia! Új év, új célok! Tudatosan találkoztam a blogoddal, de meg is lepődtem, mivel régebben is kerestem “hogyan írjunk…” témában a google-n és nem találkoztam a blogoddal. Most viszont igen. A hópihe metódussal kezdem is a munkát és talán idén sikerül is összehozni valamit! :) Köszönettel Nextdoor

  10. Kedves Timi! Én tegnap akadtam rá véletlenül a blogodra, és nem tudok lekattanni. Pont olyan témákban írsz, melyek engem is érdekelnek. Csak arra nem jöttem még rá, hogy tudom az elejétől végigolvasni a blogot. További jó írogatást! Szeretettel: Mari Anna

  11. Szia Timi! Ahogy feljebb Mari Anna is írta, én is véletlenül akadtam rá a blogodra, de hát ez valami zseniális! A linked alapján akkor szép sorban végigmegyek az összes bejegyzéseden, és csodálatos lesz. :) Ezt abból gondolom, hogy a könyvajánlókat már végig is olvastam, és nagyon-nagyon egyetértek az írásaiddal. (Na jó, nem mindig, nekem az Alapítványból a harmadik kötet a kedvencem.) Szóval köszönöm előre is az élményt, lehet, hogy számíthatsz egy kisebb kommentáradatra. :)

  12. Visszajelzés: Technikai közlemény: mostantól kategóriák nélkül | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s