Tumblr-en akadtam rá az alábbi történetre, és nyomozgatni kezdtem az eredetét, hogy vajon van-e valóságalapja. Mint kiderült, a külföldi kezdeményezés “Adj egyet ajándékba!” néven éppen most van beindulóban hazánkban. (Azaz mikor én a “suspended coffee” frappáns fordításán gondolkoztam, néhány lelkes önkéntes éppen azokban a napokban, órákban lobbantotta be itthon az akciót.)
A Suspended Coffee Magyarország Facebook oldalán olvashattok bővebben a hazai megvalósulásáról.
“Egy barátommal betértünk egy kis kávéházba. Miközben leadtuk a rendelést, két vendég lépett be és a pénztárhoz mentek.
– Öt kávét kérünk. Kettőt magunknak és hármat kérünk félretenni.
Kifizették a rendelést, elvették a két kávét, és elhagyták a kávézót.
– Mit jelent az, hogy kérik “félretenni”? – kérdeztem a barátomtól.
– Várj egy kicsit, majd meglátod – felelte.
Ismét bejött néhány ember. Két lány kért egy-egy kávét, fizetett majd távozott. A következő rendelést három ügyvéd adta le hét kávéra – hármat saját maguknak és négyet “félretéve”. Amíg azon töprengtem, mégis mire valók ezek a “félretett” kávék, élveztem a napsütést és gyönyörködtem a kilátásban, ami a hangulatos térre nyílt. Ekkor egy kopott ruhákba öltözött, koldusnak látszó férfi lépett be az ajtón, és kedvesen a pincérhez fordult:
– Van egy kávéjuk félretéve?
Ilyen egyszerű az egész. Az emberek előre fizetnek a kávéért, amit valaki másnak szánnak, olyasvalakinek, aki nem engedhet meg magának egy meleg italt. A kezdeményezés Nápolyból indult, de mára az egész világon elterjedt, és egyes helyeken nemcsak kávét, hanem egy szendvicset vagy egy egész adag ételt lehet rendelni így.”
Hű, ez tetszik. :) Nem tudom, valóban megvalósítható lenne-e ez itthon is, de mindenesetre nem rossz kezdeményezés. :)
A Facebook oldalon úgy láttam, vannak már hazai csatlakozók, Budapesten több is! Ha egyszer jársz ilyen helyen, majd mesélj!
Ez de remek!!Vajon van már ahol ezt lehet nálunk is alkalmazni? Örömmel tenném én is. :)
Addig is ajánlom a Charity boltot Óbudán – én oda vittem el már nem használt, de jó ruhákat: itt tartósan munkanélküleket/fogyatékkal élőket fogalalkoztatnak és a bevitt = ingyen felajánlott ruhát/könyvet/rekamét… nagyon kedvezményez áron árulják másoknak. A bolt önfenntartó. :)
A Facebook oldalukon van térkép! Budapesten már több hely is csatlakozott, itt nálunk, Sopronban még nem, hozzánk Bükfürdőn van a legközelebb. Nem tudom, hogy a rászorulókhoz is eljutott-e már a hír, de szerintem ilyesminek hamar híre megy. Ha gondolod, nézz rá a térképükön, és ha van a közeledben hely, ami már csatlakozott, neked pedig van kedved kipróbálni, gyere és mesélj, milyen a hazai megvalósulás!
(egybeíródott minden: JKatalin helyett Derűlátó) :)
Visszajelzés: Blogajánló – ZACC | Kincsesfüzet