Bár agyunk nyelve a komplex képi, érzelmi, kinesztetikus, akusztikus és nyelvi világ, hozzászoktunk, hogy tudatos gondolatainkat leginkább szavakkal fejezzük ki, beszélgetés, levelezés, naplóírás, belső párbeszéd formájában. Hozzám különösen közel állt és áll még mindig az írás. Írhatunk másoknak, írhatunk csak saját magunknak, de írhatunk egyszerűen az enyészetnek is, ha nincs másra szükségünk, mint hogy “kiírjunk” magunkból valamilyen belső feszültséget.
Néhány gyakorlat, hogyan fordíthatjuk tudatosan hasznunkra az írás erejét:
Szabad asszociáció – feszültségoldás, rejtett problémák felszínre kerülése
Ha belepillantunk József Attila: Szabad ötletek jegyzékébe, valószínűleg több ponton elborzadunk és megbotránkozunk, csodálkozván azon a durva, ízléstelen stíluson, amelyet jeles irodalmárunk helyenként használ. De szem előtt kell tartanunk, hogy ez az írás egy terápiás célú szabad asszociáció volt, amelyet József Attila orvosa tanácsára vetett papírra.
Az írásnak ez a formája, ha kulturált és minőségi nem is lesz, mégis roppant hasznos lehet a lelkünknek, a szellemünknek. Nincs más dolgunk, mint nyugodt, háborítatlan környezetet biztosítani magunknak, leülni egy üres füzet vagy képernyő mellé, félretenni minden kontrollt, felülvizsgálatot, mérlegelést és józanságot, és írni-írni-írni mindent, ami az eszünkbe ötlik, bárhogyan hangzik is.
Különösen ha valamilyen belső feszültségen kell dolgoznunk, ez az írás nem lesz olyasmi, amit szívesen megmutatnánk bárki másnak – nem is szükséges. Ha a cél az, hogy letegyünk valamilyen terhet, elengedjünk valamilyen fájdalmat, a legjobb, ha rituálisan megsemmisítjük ezt a papírt, összetépjük, elégetjük, átadjuk az enyészetnek, ezzel is tudatosítva magunkban, hogy megváltunk a lelkünket nyomó súlytól.
Amennyiben nem feszültségoldás volt a cél, hanem egy rejtett probléma felszínre hozása vagy megoldások keresése, hozzáférés belső szellemi forrásainkhoz, úgy szabad irományunkat olvassuk át, fésüljük át alaposan és jegyzeteljük ki belőle hasznos ötleteinket, érdekes gondolatainkat. Ezután természetesen még mindig megsemmisíthetjük az írást, ha úgy látjuk jónak.
Írd újra!
A következő módszerrel megváltoztathatjuk egy múltbéli eseményhez, rossz emlékhez való viszonyunkat.
Írjuk le, ami bánt! Mindegy, hogyan fogalmazzuk meg, tényszerűen, líraian, napló-szerűen, átvitten, szimbolikusan, ahogy jólesik. Majd fogjuk ezt a leírást, történetet, esszét, és írjuk át pozitív végkifejletűre. A dolgok pontosan úgy alakulnak, ahogy nekünk a legjobb, a környezet ihlető és békét adó, minden szereplő szeretetteljes. Lehet realista, de képzeletben elrugaszkodott is, bármilyen műfajban, bármilyen stílusban, a lényeg a pozitivizmus. Ezután a negatív példányt semmisítsük meg, a pozitívat pedig tartsuk minél inkább szem előtt, olvasgassuk, merüljünk el benne.
Ezzel persze nem hamis emlékek teremtése a célunk, hanem a rossz érzések, a bűntudat, a szégyenkezés, a fölösleges önostorzás elűzése, hogy valami, amin már úgysem tudunk változtatni, legalább a jövőnket ne rontsa el.
A teljes igazság
A következő gyakorlat Jack Canfield és Janet Switzer: A siker alapelvei c. könyvéből származik.
Ahhoz, hogy meg tudjuk bocsátani a sérelmeinket, készítsünk egy listát arról, hogy érzésünk szerint ki bántott meg minket és mivel. _________________ megbántott azzal, hogy ____________________________________. Ezután végezzük el “a teljes igazság” gyakorlatot mindegyik esetben, akármeddig is tart. Írjunk egy levelet “a teljes igazság” lépéseivel, mindegyik lépésnek nagyjából egyforma szakaszt szentelve. Majd semmisítsük meg a levelet – hiszen a megbocsátás a magunk számára fontos.
A teljes igazság folyamat lépései:
1. Düh és neheztelés – nyugtázzuk magunkban negatív érzelmeinket.
Mérges vagyok, mert… Elegem van abból, hogy… Gyűlölöm, mikor… Haragszom, mert…
2. Fájdalom – nyugtázzuk magunkban a keletkezett fájdalmat.
Fájt, amikor… Bánt, hogy… Szomorú voltam, mert… Csalódott vagyok, mert…
3. Félelem – nyugtázzuk magunkban a keletkezett félelmet és önvádat.
Attól féltem, hogy… Megijesztesz, amikor… Rettegek, amikor… Félek, hogy…
4. Bűntudat, megbánás, felelősségvállalás – vállaljuk fel, hogy kisebb-nagyobb mértékben mi is felelősek vagyunk a helyzet kialakulásáért.
Ne haragudj, amiért… Sajnálom, hogy… Bocsáss meg, amiért… Nem akartam, hogy…
5. Szükségletek – tisztázzuk magunkban, mi az, amit szerettünk volna, de nem kaptuk meg, majd képzeljük magunkat a másik fél helyébe, és próbáljuk megérteni, ő hogyan állhatott a helyzethez, milyen elvárásoknak próbált megfelelni a – talán nem túl elegáns – viselkedésével.
Én csak arra vágyom, hogy… Azt szeretném/szerettem volna, hogy… Arra kérlek, hogy… Megérdemlem, hogy…
6. Szeretet, könyörületesség, megbocsátás és elismerés – engedjük el a haragot és bocsássunk meg.
Megértem, hogy… Megbocsátom, hogy… Elismerem, hogy… Köszönöm, hogy… Szeretlek, mert…
Kincsesfüzet 
Ez az írós dolog tényleg nagyon jó. :) Ugyanez a beszélgetésre is vonatkozik, de tényleg van, amit az ember nem szívesen oszt meg másokkal, ugyanakkor jó lenne kiadnunk magunkból. Milyen rég akarok már ilyesmit írni… Lehet, beveszem a következő heti céljaim közé.
Ja, és igen, a Szabad ötletek jegyzéke olvasmánynak sem utolsó. :) Én nagyon szeretem.
Az újraírós ötlettel nem teljesen értek egyet – épp azért, mert a múlton változtatni nem tudunk, ellenben tanulhatunk belőle, de csak a tényekből -, a megbocsátós pedig egy elég nehéz téma, de szerintem lassacskán ilyenek írására is ráveszem magam, mert kíváncsi vagyok, működnek-e, jobb lesz-e tőlük a közérzetem.
Köszönöm, hogy összegyűjtötted ezeket, nagyon jó ötlet volt. :)
Használd egészséggel. :) Egy “teljes igazság” levél most rám is rámférne, tudod úgyis…
Ami az újraírást illeti, bár még nem próbáltam, de vannak olyan esetek, amik ha felelevenednek bennem, egyszerűen görcsbe rándul tőlük a gyomrom. Pedig ezer éves történetek, és legtöbbjükből tanulni sincs mit, egyszerűen csak rossz emlékek, amik valamiért bennragadtak a fejemben. Na, ezeket érdemes volna újraírni. Az újraírást lehetne alkalmazni azután is, hogy már tisztáztuk, amit kellett, megtanultuk, amit kellett, és már csak annyi a dolgunk, hogy elengedjük a sérelmet.
Amúgy nem a múlton kell változtatni, hanem a múlthoz való hozzáállásunkon, ha az hátráltat, mérgez minket. ;)
Köszönöm ezt a cikket. Nagyon jó módszer ez arra, hogy az ember saját magában nagytakarítást végezzen, mintha egy szobában rakna helyre mindent illetve a lomoktól megválna. Nagyon gyakran, ha nem érzem kiegyensúlyozottnak magam, nem tudok elaludni, vagy valamiféle blokkot érzek magamban és előveszek egy papírt, írószert, s ez hihetetlenül sokat tud segíteni.
Eszembe jut erről: a felismert hibákért hálásnak kell lenni, olyanok, mint a figyelmeztető, útjelző táblák – a helyes irányt mutatját.
És ez az idézet Vivekánandától: “A gonosz gondolatok betegséget okoznak, mert minden gondolat kis kalapácsütés testünk fémjén, és azt kovácsolja ki, amivé válunk. A világegyetem valamennyi nemes gondolatának örökösei lehetünk, ha megnyílunk előttük”.
:-)
Eszter
Köszönöm az idézetet, és azt is, hogy írtál!
Örülök, ha hasznosnak találod valamelyik módszert. Nekem is az írás szokott segíteni (gondolom, nem általános szabály – van, akinek a zene, festés, sport vagy bármi más segít), de akár rendszerezni, átgondolni szeretnék valamit, akár csak egy “boxzsákra” van szükségem, amit püfölhetek, az írás kerül elő eszközként.
Visszajelzés: A bennünk rejlő művészet « Kincsesfüzet
:)