Hogyan mondj hatékonyan nemet?

Nemrég egy szakmai továbbképzésen vettem részt, ahol többek között arról is tanultunk, hogyan mondjunk hatékonyan nemet.

Írtam már arról, hogy természetes emberi dolog, hogy az elutasítást személyes tragédiaként, a személyünk elleni támadásként fogjuk fel. Ez ellen azonban nemcsak akkor tehetünk tudatosan, ha nekünk mondanak nemet, hanem akkor is, ha mi mondunk nemet, hiszen három egyszerű lépéssel emberségesebbé tehetjük az elutasítást és éreztethetjük, hogy nem személyes támadásról van szó.

Ez a három lépés pedig a következő:

  1. Mondj igent az emberre! – Fejezd ki a jóindulatodat a másik felé, ismerd el a problémáját és a nehézségeit.
  2. Mondj nemet az ügyre! – Agresszió nélkül, de határozottan mondj nemet az ügyre. Ne magyarázd túl, ne akarj kifogásokat keresni, csak röviden és tömören fejezd ki, hogy nem áll módodban teljesíteni a kérést.
  3. Kínálj alternatívát! – Ajánlj fel valamiféle segítséget. Ha te magad is tudsz segíteni, csak nem akkor, ott és úgy, ahogy kérték, akkor mondd el, hogyan tudnál segíteni. Ha nem tudsz vagy nem akarsz, segíts alternatívát keresni, például ajánlj valakit, aki tudna segíteni.
Hírdetés

Hogyan mondj hatékonyan nemet?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A legjobbkor jött ez a bejegyzés, mert mostanában elég sok a konfliktus a szomszédokkal… most majd próbálom ezt a taktikát alkalmazni. Eddig is nagyjából így csináltam, a szakaszok megvannak, csak mindig elkezdtem magyarázkodni, és akkor egyből letámadtak, hogy márpedig…. és kezdődött elölről az egész :)

  2. Visszajelzés: Hogyan kritizálj? – A kritika-szendvics | Kincsesfüzet

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s