Nemrég írtam arról, hogy egyik kedvenc boldogságkutatóm, Gretchen Rubin milyen lelkes híve az emberek kategóriákba sorolásának. Ezek a kategóriák érdekes, sőt hasznos önismereti kérdések lehetnek, amik segítenek egyik vagy másik oldalról megvizsgálni magunkat, rávilágítani az erősségeinkre, gyengeségeinkre, vagy épp csak elszórakoztatni magunkat egy kis önismereti mókával.
De a legutóbbi ártalmatlan kis tesztünk is a fogkrémes tubusokkal (ami megmutatta, indító vagy befejező típusok vagyunk-e inkább) rámutatott, hogy az emberek nem kétfélék. Ilyenek, olyanok, kevertek, ebben és abban is jók, néha így, néha úgy – magyarán, nem két végponton, hanem egy skálán helyezkednek el.
Erről eszembe jutott egy TED előadás, amit korábban láttam, és meg szeretnék osztani veletek. Itt nem fogkrémes tubusokról lesz szó, hanem szexualitásról, úgyhogy előre szólok, ne aggódjatok, nem fogom a végén feltenni a kérdést, hogy “na és ti…?”.
Az előadó, iO Tillet Wright arról beszél a (magyarul is feliratozott) előadásban, hogy miután ő is hosszú utat tett meg az identitása keresésében, volt fiúként öltözködő, fiúkat játszó gyerekszínész és nőies modell egyaránt, lányokkal és fiúkkal is randevúzott, fotósként elkezdte New York lakosainak “másságát” megörökíteni, hogy megmutassa sokszínűségüket. A fotók mellé feltett nekik néhány kérdést, többek között ezt: egy egytől százig terjedő skálán hol helyeznék el a nemi irányultságukat?
Azért volt különleges ez a kérdés, mert ez a bizonyos skála a társadalom szemében van, hogy egyosztásos (vannak a normális heteroszexuálisok és kész – mindenki más, legyen az egy kölcsönös szereteten alapuló egynemű kapcsolatban élő ember, egy gyermekmolesztáló vagy egy nemi erőszaktevő, az egy lapon említendő, a társadalmat romboló beteg egyének csoportjában), esetleg kétosztásos (hetero- és homoszexuálisok), ha nagyon megengedők vagyunk, háromosztásos (hetero-, homo- és biszexuálisok). Azonban iO Tillet Wright rendhagyó kutatásából kiderült, hogy az élet annyi más területéhez hasonlóan, amint az emberek megkapják a lehetőséget, hogy fekete vagy fehér, jó és rossz, jobb és bal, lent és fent helyett egy kiterjedt skálán helyezzék el magukat, kiderül, hogy nem egyesekből és nullákból állunk – a szélsőértékek mellett rengetegen egy árnyalt, se nem fekete, se nem fehér, köztes pontján helyezkednek el a skálának. Valószínűleg közelebb az egyik vagy a másik végponthoz, de csak ritkább esetben 100%-os “mintapéldányként”.
Az előadás felveti a diszkrimináció kérdését is: azt, hogy egy “vagy igen, vagy nem”, kétpólusú rendszerben még csak könnyű meghúzni a határvonalat, de egy egytől százig terjedő skálán vajon hol húzzuk meg azt a bizonyos határt, ami alapján az egyik embert alsóbbrendűnek minősítjük a skálán közvetlenül mellette állóhoz képest? Ez pedig segít elgondolkodni azon, helyes-e egyáltalán határt húzni.
A másik érdekes igazság, amit megfogalmazott: az emberek nemcsak hogy nem oszthatók egy vagy két kategóriába, de nem is csak egy szempontból vizsgálhatók. Nem mond el róluk semmit önmagában, ha tudjuk, hogy férfiak vagy nők. Szőkék vagy barnák. Diplomásak vagy szakmunkások. Sportosak vagy elegánsak. Családosak vagy egyedülállók. Vallásosak vagy ateisták. Optimisták vagy pesszimisták. Öregek vagy fiatalok. Gazdagok vagy szegények. Kövérek vagy soványok. Csendesek vagy beszédesek. Nyíltak vagy zárkózottak. Kutyások vagy macskások. Vegetáriánosok vagy húsevők. Heteroszexuálisok vagy homoszexuálisok. Ezek mind-mind olyan apróbb-nagyobb vonásai a jellemnek a végtelen számú jellemző közül, amik alapján egyszerűen nem lehet önkényesen egy kalap alá venni, összecsoportosítani vagy szétválasztani embereket egymástól. És főleg nem lehet megítélni vagy elítélni embereket látatlanul és általánosságban csak azért, mert egy találomra kiválasztott tulajdonságban a tengely egyik vagy másik pontjára esnek, anélkül, hogy ismernénk a személyiségüket alkotó milliónyi más jellemzőt – anélkül, hogy ismernénk az embert.
Nagyon édekes előadás, ha van kedvetek, nézzétek meg!
“Ez a kihívásom számotokra: nézzetek bele ezeknek az embereknek az arcába, és mondjátok meg nekik, hogy kevesebbet érdemelnek, mint bármelyik más emberi lény.” (iO Tillet Wright)
Kincsesfüzet 
Nekem nagyon tetszett ez a cikked <3
Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy engem egyáltalán nem érdekel, hogy az ember melyik nemhez vonzódik, milyen a vallása, ki a családja. Csak legyen, hogy tudjam őt szeretni, tudjak vele törődni. Mert az emberek arra érdemesek, akkor ugyanolyan törődést érdemelnek (itt nem az erőszaktevőkről, gyilkosokról beszélek :D). Nem tudom, sokan miért problémáznak azon, hogy ha homoszexuális valaki – szerintem ugyanolyan ember, mint bármelyikünk. Nekem is van ilyen ismerősöm, tágabb rokonságban családtagom, aki a saját neméhez vonzódik. A múltkor megkérdeztem valakit, hogy mi a baja az egynemű párokkal, mert pl. ha a saját családjában van az embernek ilyenre példa, azzal persze semmi gondja nincs, elfogadható, de ha máshol lát, akár élőben, akár tv-ben, már rögtön húzza a száját. "De az nem ugyanaz" – volt a válasz. Kérdem én: válasz volt ez? Ugyanarról beszélünk, történetesen ugyanúgy szeretheti magát két nő/pasi, mint egy férfi-nő páros.
Örülök ezeknek a cikkeidnek :)
Köszi a pozitív visszajelzést! ^^
“Az nem ugyanaz.” – Nekem az a kedvencem, aki a leszbikus pornóért rajong (legyen az kifejezett pornófilm, vagy akár csak egy reklámban vagy sorozatban felbukkanó soft pornó), de a melegjogokra fúj. Mert az nem ugyanaz.
A múltkor pont ezeken a skatulyákon gondolkodtam el. Több, mint 2 hónapja – a temgeri hal kivételével – nem eszem húst. Számtalanszor megkérdezték tőlem, hogy akkor most vega vagyok-e. Nem értettem, hogy miért akarnak mindenáron rámerőltetni egy olyan jelzőt, ami nem illik rám. Sokan elmentek odáig, hogy rá akarta beszélni, hogy válasszak: vagy elkezdek csirkét enni vagy hagyjam el a halat, mert akkor legalább egyértelműen kiderül, hogy hova tartozom. Nem értem: miért olyan fontos ez neki? Én így érzem jól magam, ezt pedig másoknak is el kellene fogadnia. A válaszom pedig ezentúl a “vega vagy?” – jellegű kérdésekre: a majdnem, egy skálán sokkal közelebb helyezkedek el a vegasághoz, mint a húsevéshez. Majd tesztelem a reakciókat :)
A vega ötven árnyalata? :) Mókásnak hangzik, de hihetetlen, hogy még egy ilyen egyszerű dologban sem lehet békében hagyni azt, aki nem skatulyázható be száz százalékosan…
Az hagyján, de képzeljétek csak el, mikor valaki egyébként “rendes, normális” (LOL :D ) húsevő, csak perpill vasárnapi ebédkor épp nem kívánja a húst és nincs kedve enni belőle. No, az aztán totál botrány és őskáosz. :D
Az agyunknak szüksége van a kategóriákra, hogy a világ eddig ismeretlen dolgait valamihez viszonyítva értelmezni tudja, illetve meg tudja határozni saját magát a világhoz képest. Ezt az ösztönt nem hiszem, hogy felül lehet írni, de nem is kell, mert hasznos. Csak jó, ha tudjuk, hogy a kategóriáink csak kategóriák, nem pedig alapigazságok, és jó, ha megengedjük az embereknek és jelenségeknek, hogy akár szabadon mászkáljanak a kategóiáink között a fejünkben, vagy egyszerre többe is tartozzanak. A gondolkozásmódunk egy hasznos eszköz a kezünkben, de nem vagyunk azonosak azzal, ahogyan gondolkozunk. :)
Persze az első benyomás és kategorizálás után akár hagyhatjuk is a fenébe az egészet, és önként kinyithatjuk a kalickákat a fejünkben, hogy a belezsúfolt dolgok kirepüljenek belőle, és azok legyenek, amik, még ha nem is tudjuk pontosan megfogalmazni magunknak, hogy mi az (tehát nem tudunk rá hirtelen egy újabb kategóriát felállítani). Oscar Wilde azt mondja a Dorian Grayben: “Meghatározni annyi, mint korlátozni.”
Egyébként Kinsey munkásságát ismered? http://hu.wikipedia.org/wiki/Alfred_Kinsey
Én csak a róla készült filmet láttam, főiskola első évében nézette meg velünk a tanárunk valamilyen pszichológiai kötelezően választható tárgyból, imádtam :) És mellesleg az általa felállított Kinsey-skála is valami hasonlót mond, mint amiről írsz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kinsey-skála
Tetszett a cikk, és örülök a témának! :)
Kinsey-t nem ismerem, de utánanézek, köszi!
Én a “rendezvény-vegetáriánus” fogalmát ismertem meg pár éve: otthon eszik húst, de ha elmegy pl. egy konferenciára, táborba, stb, akkor vegetáriánusnak vallja magát. Az is még egy cseles kategória.
Nagyon egyetértek azzal, amit a kategóriákról írtál.
Megmondom őszintén, egy kicsit keményebb cikkre számítottam a beharangozás alapján ;)
Azt bírom nagyon, amikor valaki elkezd jajgatni, h juj, ő nem bírja nézni, ha 2 pasi smárol, meg neki ez annyira jaj, neeee, és amikor megkérdezem tőle, hogy ő mit foglalkozik ezzel meg h neki miért nem mindegy, h xy kivel csókolózik, akkor persze nincs értelmes válasz :) nem értem,h miért nem lehet ezt úgy felfogni, hogy engem nem érdekel, h ez vagy az a csaj , akit amúgy nem is ismerek, milyen pasival van vagy ez a pasi milyen csajjal van, ugyanúgy nem érdekel, h ez a csaj milyen csajjal van, v a pasi milyen pasival van. Nem szólok bele és nem ítélkezem a heterók kapcsolatán sem, mert semmi közöm hozzá, akkor miért érzik úgy egyesek, hogy ehhez kommentárt kell fűzni? Én pl. azt mondanám, hogy nem szeretem nézni premierplánban, ahogy 2 ember smárol nyilvános helyen. Ebben csak az van benne, h én mit szeretek és mit nem. De nem azért mert ezek csúnya b.zik :)
És a férfiak képmutatásától vagyok rosszul… 2 nő, az rendben van, 2 pasi gusztustalan :) erre is csak azt tudom mondani, h mi közöd hozzá?! :)
Meg egyáltanán, nem szívesen akasztok rá senkire címkéket, h ő most ilyen-e vagy olyan… Az a lényeg, h valakinek a teljes lényét szeretem-e v sem.
Nem tudok mást, mint egyetérteni. :)
Az a baj, hogy összekeveredik az ízlés és a morál, és moralizálnak valamit, ami valójában ízlés dolga…