Elmetérkép – használd mindkét agyféltekédet! (videóval)

Lassan, de biztosan közeledik a tanévkezdés – ideje leporolnom a színes filceimet. Nem, nem második osztályba készülök! :) Azonban mióta részt vettem Bakos Kornél Villámolvasás tanfolyamán, valamennyi előadáson elmetérképpel jegyzetelek. És igazából a főiskolán kívül is mindenhol, ahol csak jegyzetelés szükséges (megbeszéléseken, ötleteléskor, tervezéskor, listakészítéskor, stb.), ezt alkalmazom, hiszen az elmetérkép nem más, mint egy strukturált jegyzet, ami annyiban különbözik a hagyományos formától, hogy jobban alkalmazkodik agyunk igényeihez.

Mik is ezek az igények? Agyunk képességeit két kategóriába tudjuk sorolni: a jobb- és a bal agyféltekés tulajdonságok csoportjaiba. (Ma már igazolt, hogy fizikailag nem ennyire egyértelműek az elkülönülések, de szimbolikusan még mindig megmaradt ez a csoportosítás.)

Jobb agyféltekés tulajdonságok:

  • zene
  • ritmus
  • színek
  • érzések
  • képzelet

Bal agyféltekés tulajdonságok:

  • számok
  • logika
  • sorrendiség
  • írott szöveg
  • nyelvek

Ebből már látható, hogy a hagyományos jegyzetek (fentről lefelé, balról jobbra, nyomtatott szavakkal, szigorú renddel) csak a bal agyféltekés tulajdonságainkat használják. De mit csinál eközben a jobb agyféltekénk? Unatkozik, elfoglalja magát, és zavarja a bal agyféltekénket a munkában – elkalandozik, ábrándozik, dúdol, dobolásra készteti az ujjunkat. Nyilvánvalóan sokkal hasznosabb lenne, ha agyunk minél nagyobb részét munkára tudnánk bírni.

Ehhez persze először látnunk kell, hogyan dolgozik az agyunk, milyen módszerrel tekint át, dolgoz fel egy témát. Az agyunk a következőképp működik: egy központi képhez (témához) asszociációk segítségével kapcsol új fogalmakat, eközben képeket, hangokat, érzéseket idéz fel, amelyek néha logikusan, néha emocionálisan, minden esetre erősítik ezeket az asszociációkat.

Ha egy ilyen információhalmazt hagyományosan és illedelmesen le szeretnénk jegyzetelni, akkor ki kell gyomlálnunk belőle nagyon sok mindent: a képeket, a színeket, az érzéseket, az asszociációkat. Ez egyfajta kényszerített módszer, ami ráadásul nehezíti az eredeti ismeretanyag visszaidézését is, hiszen a “kapaszkodókat” kötelességszerűen kiszűrtük. Olyan ez, mintha úgy akarnánk jó eredményt elérni a futóversenyen, hogy közben arra kényszerítjük magunkat, hogy csak az egyik lábunkon ugráljunk, miközben másnak akár futnia sem kell mellettünk, már azzal is leköröz, ha egyszerűen csak mind a két lábát használva végigsétál a pályán.

A hagyományos jegyzeteléssel szemben az elmetérkép a bal agyféltekés tulajdonságok mellett (szavak, számok, sorrendiség, logika) felhasználja a jobb agyféltekés tulajdonságainkat is (képek, színek, érzések).

Hogyan készítsünk elmetérképet?

Találtam egy remek videót gyönyörűen megrajzolt elmetérképekkel, ami jól összefoglalja és illusztrálja az elmetérkép készítésének alapjait – az alapoktól pedig csak a képzelet és az egyéni ízlés szab határt.

;

Az elmetérkép készítésének szabályai:

Fordítsuk el a lapot vízszintes irányba! A függőleges irányú lap szintén egy kényszerített módszer, természetes csak akkor lenne, ha a szemeink függőlegesen egymás fölött helyezkednének el. De mivel a szemeink helyzete vízszintes, ezért a látómezőnk is vízszintes kiterjedésű, és így a vízszintes formátumú lapot sokkal jobban ki tudjuk használni és áttekinteni.

Használjunk egy központi képet kiindulásnak! Emlékezzünk, az agyunk természetes munkája során is így dolgozik: egy központi fogalomhoz (ami általában képileg is megjelenik “lelki szemeink” előtt) kapcsolja hozzá asszociációit.

Kapcsoljunk elágazásokat a központi képhez! Azokat a vázlatpontokat, amelyeket a lapon aláhúzással kiemelnénk és alá sorakoztatnánk a vázlatpontjainkat, itt tegyük a főbb ágainkra, majd ezeket tovább ágaztatva írjuk fel a részleteket az asszociációink mentén. Ez a forma azért is praktikus, mert míg a hagyományos jegyzetet nagyon nehéz bővíteni, ha már a pontokat leírtuk, az elmetérképbe nagyon egyszerű beszúrni valamit, ha utólag jut eszünkbe.

Használjunk színeket és képeket! Hogy miért? A válasz lehetne egyszerűen annyi, hogy “mert így szebb”. Talán vonzóbb az a tény, hogy az elmetérképre felkerült információk így könnyebben memorizálhatók vagy jobban inspirálják a további munkát, bővebb asszociációra adnak lehetőséget. De ez csupán annak a következménye, hogy agyunknak jobban tetszik a színes, képekkel tűzdelt, mókás ábra, és ezért szívesebben dolgozik vele.

Miért használjunk inkább elmetérképet?

Mert könnyed, természetes, mókás, kreatív, egyedi, hatékony, és rengeteg dologra lehet használni.

Na de mire lehet használni?

Lényegében bármire, amire egyébként egy papírt, egy ceruzát és írott szavakat használnánk. Használhatjuk szervezésre, tervezésre, rendszerezésre. Használhatjuk listák készítésére, gyűjthetjük így a tennivalóinkat, írhatjuk így a bevásárló listát vagy a csomagolólistát utazás előtt, készíthetjük így az ajándéklistát karácsonykor.

Rendkívül hatékony eszköz tanuláskor. Ha így jegyzetelünk egy előadáson, sokkal több minden megragad az emlékezetünkben, már csak egyszerűen azért is, mert az agyunk mindkét fele részt vett általa a tanulásban, nemcsak a bal jegyzetelte a logikusan elrendezett sorokat, miközben a jobb a felhőknek próbált formát találni, a rádióban hallott dalt dúdolgatta és dobolt a térdünkön. Ezen kívül a színek és a képek sokkal könnyebben memorizálhatóvá teszik a lejegyzetelt anyagot.

Használhatjuk egy könyv (vagy könyvkupac…) feldolgozásakor, vagy bármilyen téma összefoglalásakor. Csak el kell helyeznünk a lap közepén a kiinduló témát, és a főbb vázlatpontok mentén egyre részletesebben hozzákapcsolni az anyag vázlatát. A fent említett számos ok miatt jegyzetelni is élvezetesebb így, és a későbbi tanulási folyamat is sokkal könnyebb lesz, mert a számos bevetett eszköz megkönnyíti az információk felidézését és a természetes (tehát nem mesterséges, ráerőltetett) asszociációk kibontakoztatását.

Használható például az ötletek papírra vetéséhez, amikor annyiban jobb egy hagyományos papír-ceruza jegyzetnél, hogy a színek, formák, képek használata jobban megragadja és aktívabb munkára készteti az agyat, mintha csak szavakat használnánk, valamint az elmetérkép formája lehetőséget ad új kapcsolatok felfedezésére, tehermentesíti az agyat a kényszerű, csökönyös gondolkodásmód alól. Ha egy kis háttérzenével kombináljuk, úgy már valóban szinte minden részét munkába állítja agyunknak.

Remélem, felkeltettem az érdeklődést az elmetérképek iránt. Elő a színes ceruzákkal!

Hírdetés

Elmetérkép – használd mindkét agyféltekédet! (videóval)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egyre jobban tetszik ez az elmetérkép dolog. :) Mondjuk én kifejezetten szeretek táblázatokat írni, rendszerezni, szigorú szabályok szerint szortírozni, de néha kifejezetten üdítő lehet az elmetérképes módszer is. A blog alapját pl. elmetérképnek rajzoltam meg, még ha nem is színesben. :)

    Nem tudom, pontosan az élet melyik területén kéne elkezdenem elmetérképeket rajzolni, mivel gépre jegyzetelek, gépen írom még a kis céduláimat is – igen, csúnya rossz szemrontó, tudom :$ -, de valahol találok majd egy kis sarkot az életemben, ahol próbálgathatom ezt a rajzolósdit, mert nagyon tetszik maga a koncepció.

  2. Visszajelzés: Új félév, új időbeosztás « Kincsesfüzet

  3. Visszajelzés: Vigyázz, kész, céloz, lő! « Mikrovilág analizis

  4. Visszajelzés: Ötletelés | Indul a webáruház !

  5. Visszajelzés: Létezik ihlet… « Kincsesfüzet

  6. Visszajelzés: Fedezd fel kreativitásodat! – Újabb gyakorlatok « Kincsesfüzet

  7. Visszajelzés: Fél éves a Kincsesfüzet « Kincsesfüzet

  8. Visszajelzés: Így tanul nyelveket Lomb Kató | Kincsesfüzet

  9. Hűha, elég nehéznek tűnik! Pedig én amolyan jobbos-is-balos-is vagyok :) De mindjárt ki is próbálom a bloghoz! Színes filceket szoktam használni, de mindig pontokba szedve jegyzetelek, nem is esik nehezemre, mert a fejemben a gondolatok már a helyükre ugranak. Viszont nagyon vizuális vagyok, minden számnak van színe a fejemben, ugyanúgy a napoknak, évszakoknak, amiknek formája is van.Mindig is volt, mióta az eszemet tudom – még ovis voltam, amikor a szombatnak két változata is volt, de leredukáltam egyre :) Gimiben képes voltam úgy dolgozatot írni, hogy ha valamire nem emlékeztem, “föllapoztam” a füzetem gondolatban.

    • Ilyen szép elmetérképemet rajzolni tényleg nem könnyű, de maga a dolog nem nehéz, csak rá kell érezni. Ha nincs színes ceruza vagy A3-as papír a közelben, én akkor is elmetérképezek – a cikk ötleteimet gyakran féltenyérnyi cetlikre írom fel kék tollal, ami épp kéznél van, de még így is jobban átlátható, könnyebben bővíthető, és az ötletek könnyebben visszaidézhetők, mint listáról. Még ha nincs is időm szép rajzokat produkálni, akkor is, ha legalább pár értelmező nyilat (ez ebből következik, ezek összhangban vagy ellentétben vannak, stb.), már az is sokat számít.

  10. Visszajelzés: One penny saved… | léna világa

  11. Visszajelzés: Villámolvasás 2. rész – Hogyan villámolvassunk? | Kincsesfüzet

  12. Egy ismerősöm sikeresen segíti gyermekét a tanulásban 5. osztályos könnyebben tud felkészülni a témazárókra nem szorong mint régen Jó lenne az iskolákban elterjeszteni Rengeteg időt takarítanának meg a gyerekek többet lehetne mást csinálniuk könnyebben vennék az akadályokat

  13. Én ezer éve, egy villámolvasás tanfolyamon sajátítottam el ezt a technikát. Először kicsit döcögősnek tűnhet, de nekem nagyon bejött. Akkor még egyetemre jártam és meg kell, hogy mondjam, utána 4-es, 5-östől rosszabb jegyet nem kaptam. A fiaim tavaly voltak harmadikosok és a környezet elsajátításánál én is elkezdtem náluk alkalmazni. Szinte minden leckéről volt vagy elmetérképünk, vagy táblázatunk. Persze ehhez szükséges az én aktív közreműködésem, de remélem felsőben meg fog térülni a tanulás tanulásába befektetett energia. Egyébként általános iskolai tanítónő ismerősöm azt mondta, hogy nekik továbbképzésen tanították. Csak hát a normál tantervben szerintem nem is igazán van lehetőségük még ilyen dolgokkal is foglalkozni, plusz miután ők már nem valószínű, hogy gyakorlatban meg fognak tudni győződni a hatékonyságáról, így nem is igazán tartják fontosnak, hogy megtanítsák. Kár.

  14. Szia Timi! Én most találkoztam ezzel a lehetőséggel először! Nekem van egy negyedik osztályos kislányom, jövőre lesz ötödikes, mint tudjuk az lesz az igazi mély víz. Nagyon érdekelne ez a módszer, de sajnos nem tudom, hogy lehet a tanulásban hatékonyan alkalmazni. Nagyon szépen megköszönném, ha tudnál pár tanáccsal a segítségemre lenni!

    • Szia! A tanulást segíti, ha színes és illusztráló rajzokkal tud jegyzetelni, minél színesebb és képszerűbb, annál jobb. Ha a suliban nem vevők erre (én még főiskolában is kaptam szájhúzogatós kommenteket tanároktól), otthon is készíthez összefoglaló jegyzeteket ismétlésképp. Én minden vizsgámra készítettem csak a címszavakkal egy-két oldalas “puskát” – persze elő sosem vettem. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s